2.Fejezet
Másnap fájó fejjel keltem fel, bizonyára a whiskey miatt. Elvánszorogtam a fürdőig, majd elkészülődtem. Amikor leértem a konyhába, anyám és a többiek már tárt karokkal vártak, reggelivel. Gofri és egy pohár narancslé. Leültem a húgom mellé, majd megreggeliztem. A többiek a reggeli alatt izgatottan beszéltek az új tanév kezdetéről.
- Na és te várod már a tizenegyediket? - kérdezte a húgom kissé szemtelen hangnemben.
- Nem annyira.
- Ízlik a reggeli, drágám? - kérdezte anya mosolyogva.
- Igen, köszönöm.
- Mivel első iskola nap van, ezért elviszem Ellyt a suliba, húsz perc múlva indulunk. Eljössz velünk te is? - kérdezte apa izgatottan.
- Nem kell, köszi, sétálok. Tíz perc alatt leérek a suliba.
Ekkor mindenki furcsállva fürkészte az arcom, mintha nem értenék, hogy miért vagyok ennyire kedveszegett. Kezdett kínossá válni a helyzet, ezért felnevettem.- Mi az, szellemet láttatok? - kérdeztem hatalmas vigyorral.
- Nem... Csak... Mindegy. - mosolyodott el anya, majd enyhült a hangulat, és újra beszélgetni kezdtek.
- Viszont én indulok, mert a barátaimmal megbeszéltük, hogy találkozunk még kezdés előtt.
- Rendben, legyen szép napod! - mondta apa.
- Szia! - intett Elly.
- Jó talit! - kacsintott anya.
Felvettem a Baseball sapkámat, és mikor kiértem az ajtón, anya utánam jött, és átadott egy tollat.- Ó, és puszilom Amyt! - mondta anya vigyorogva, és egy puszit nyomott az arcomra.
- Átadom neki.
Beraktam a fülhallgatómat, majd elindítottam a ,,Day in the life"-ot. Valamiért erős késztetést érzek, hogy segítsek Mr.Howardsnak. Egész jó volt az a tegnapi whiskey. Elmosolyodtam, majd megpillantottam Bradet, az egyik osztálytársamat. Nem igazán kedvelem, viszont ő valamiért nagyon szeret a közelemben lenni.
- Jó reggelt!!! - kiáltotta vidáman Brad , majd idesétált hozzám.
- Heló, miújság? - kérdeztem egy erőltetett mosoly társaságában.
- Ahh... - vett egy mély levegőt, majd belekezdett a rémségesen unalmas ,,ez volt a legjobb nyár!" beszámolóiba.
Közben odaértünk az iskolához, ekkor megláttam Skyt. Hasonló ruhában volt, mint tegnap, csak ez hófehér volt, szintén rövidujjú. Csinos.- Jason, szerinted?
- Aha...
- Jason, figyelsz te...
- Figyu, mindjárt visszajövök. - vágtam bele a szavába.
Elindultam Sky felé. Nem teljesen értettem, hogy miért, de beszélni akartam vele.- Édesem! - kiáltotta Amy, majd a karjaimba borult. - Annyira hiányoztál!!! Te jó ég! Annyi mindent kell mesélnem! Képzeld, Egyiptomban tevegeltem meg minden! Hú! Majd később mesélek, annyira jól éreztem magam!
- Amy... - mondtam kissé szégyenkezve.
Amy volt az a lány, akivel már féléve jártam. Az utóbbi időben valahányszor csak rám nézett, a szakítás gondolata járta át az agyam. Valójában Amy egy nagyon rendes lány. Csinos, népszerű, vicces, okos, kedves... Tökéletes barátnő. Az évfolyamban szinte mindenkinek tetszik, végülis megértem.- Igen? - kérdezte kissé naívan.
- Csinos vagy. - mosolyogtam, mire visszamosolygott rám, majd megcsókolt.
- Te is csini vagy! - kacsintott.
- Egy kis figyelmet kérek! - szólott hozzánk az igazgató mikrofonon. - Kérek minden kedves diákot és szülőt, hogy csendesedjenek el. Kérem hallgassák meg Miss.Trainert, iskolánk tizenkettedikes tanulóját, egyben évfolyamelsőt tanév nyitó beszédével.
- Na de jó... Semmi kedvem hallgatni ezt a ribancot, ahogy osztja az észt... - motyogta mellettem Henry, a legjobb barátom.
Henry amolyan ,,casanova", a lányoknál igen sikeres, köszönhetően ambiciózusának, és a megnyerő stílusának, na meg persze a ,,fuckboy"-ságáért, hogy úgy fogalmazzak... A külseje átlagos lenne, ha nem lenne sötétzöld, majdnem válligérő haja.- Még mindig haragszol rá a tavalyiért? - kérdeztem gúnyolódva.
- Nem szép dolog kiröhögni egy összetört szívet. - mondta viccelődve, és a mellkasához kapott, mire én halkan nevettem.
- Bánod már, hogy lefeküdtetek? - kérdeztem ismét gúnyolva.
- Dehogyis! Ahhoz túlságosan is... Hogy is fogalmazzak... Szóval láttad a képet, amit átküldtem róla, azt is látnod kellett, hogy eléggé... Hajlékony. - nevetett halkan.
- Te jó ég! - fojtottam vissza a nevetésem, mert eszembejutott az a látvány. - De azért a kép készítése előtt igazán elpakolhatott volna egy kicsit a fürdőszobájában, mert valljuk be őszintén, a használt tampon nem valami szexi.
Erre Henryvel hangosan felnevettünk, mire a körülöttünk lévő szülők megvetően néztek ránk.- Mi olyan vicces srácok? - kérdezte Amy, egyik szemöldökét felhúzva félig mosolyogva.
- Semmi. - vágtuk rá egyszerre, elfojtva a nevetésünket.
- Szegény lány... Eléggé megviselte, hogy továbbküldted a képét. - mondta együttérzően Amy.
- Talán nem kellett volna félrekúrnia annak a kurvának... - vágta rá Henry.
- Azért, ha Amy a közelben van, vigyázhatnál a szádra, haver. - szóltam rá Henryre, amire válaszul egy szemforgatást kaptam.
- Édes vagy! - mondta Amy, és megfogta a kezem, majd rám mosolygott, és én vissza rá.
Miután meghallgattuk Ashley beszédét, végignéztük az elsősök előadását, végül meghallgattuk az igazgatónőt, ahogy sikeres és eredményes tanévet kívánt nekünk, mindenki elment az osztálytermébe, hogy kioszthassák a tanárok az új tankönyveinket, és közölték velünk a fontosnak szánt információkat, hazamehettünk.
- Jason, eljössz velünk a játszótérre? - kérdezte Henry.
- Öhm... Köszi, de most azt hiszem kihagyom... Meg tudod, hogy a szüleim nem szeretik, ha iszom.
- Ki mondta, hogy iszunk? - kérdezte Ashley szarkasztikusan, mire én rámosolyogtam.
- Oké, akkor holnap találkozunk! - köszönt Henry, és elindultak a többiekkel.
- Ha gondolod, gyere utánunk kicsim!
- Oké! - mosolyogtam, majd Ashley megpuszilt, és a többiek után ment.
Elindultam hazafelé, majd visszafordultam, mert eszembejutott, hogy a teremben hagytam a sapkám. Felmentem a második emeletre, ahol a termünk helyezkedett el, és benyitottam a terembe. Legnagyobb meglepetésemre Skyt pillantottam meg, ahogy próbálta felszedni a könyveit a földről. Felnézett rám kitágult szemekkel, majd néhány pislogás után vissza a könyveire.- Szia, segítsek? - kérdeztem kedvesen.
- Nem kell, köszi. - mondta kurtán és halkan.
- Sky a neved, ugye?
Közelebb léptem hozzá, majd kicsit megemelte a fejét, mintha rám akart volna nézni, de meggondolta magát, és csak bólintott.- Elszakadt a szatyrod? - kérdeztem együttérzően.
- Hát... Nem bírta el a könyvek súlyát...
- Igen... Most tényleg elég sok könyvet kaptunk.
Próbáltam nevetni, hogy ne legyen olyan kínos a helyzet, de inkább csak még kínosabbá vált.- Aha.
- Figyu...
Leguggoltam vele szemben, és matattam a táskámban, majd kivettem az én szatyromat.- A könyveimet odaadtam az apámnak, és hazavitte. Odaadom a szatyromat, és, ha nem bírja el, max betesszük a táskámba. Oké?
- Oké... Kösz. - mondta még halkabban, és lassan elvette tőlem a szatyrot.
Szótlanul bepakolt a szatyorba, és felállt a szatyorral a kezében. Látszott rajta, hogy alig bírja el a könyvek súlyát.- Szerintem ki fog szakadni. - mondtam.
Átvettem tőle a szatyrot, és beletettem a táskámba. Felvettem a táskát a jobb vállamra, és vártam, hogy elindulhassunk.- Viszem én. - megfogta a táska pántját, és próbálta levenni rólam.
- Nem kell.
Megfogtam a kezét, és egy kicsit megszorítottam, de nem szándékosan, és felszisszent.- Ne haragudj! - elszégyelltem magam.
- Ez fájt... - mondta még halkabban, alig hallhatóan.
A szeme egy kicsit megkönnyezett. Annyira szégyelltem magam, hogy belesajdult a szívem. Hihetetlenül törékeny lány. Idegességemben nem tudtam mit mondani, ezért csak álltam csendben, és figyeltem a reakcióját.- Bocsi... Nem akarom, hogy rosszul érezd magad.
- Nem, én sajnálom... - haboztam. - Viszem szívesen!
- Rendben. - mondta, majd elindultunk.
Mikor kiértünk az iskolából, már senki sem volt ott. Hazafelé nem szóltunk egymáshoz. Kínos csend volt, de valahogy megnyugtató is. Nem volt szükség szavakra, olyan volt, mintha a gondolataink beszéltek volna helyettünk. Lassan sétál, és nagyon kecsesen. Mint egy igazi porcelán baba, törékeny, szép, és tökéletes, szinte már nem emberi. Két sarokra voltunk a házuktól, mikor hirtelen, varázsütésszerűen besötétedett, mintha nap fogyatkozás lett volna. Sky enyhén felsikított. Áramszünet keletkezett mindenhol, vaksötét volt.- Sky, itt vagy?
- Mi történik? - kérdezte ijedt hangon, és megfogta az ingujjam.
- Nyugodj meg, mindjárt vége.
- Félek! - a hangja elcsuklott.
Sikítások zöme hallatszott, és autók dudálása. Sky megszorította az ingujjam, és remegett. Nem tudtam, mit kéne csinálni. Átakartam karolni, hogy végre lenyugodjon, de féltem, hogy az még inkább csak megrémiszti. Üveg csörömpölését véltem felfedezni, amire összerezzentünk.- Várj! Nálam van a kulcsom! - elővettem a kulcscsomómat, amin egy pici zseblámpa volt, majd bekapcsoltam.
Olyan volt, mintha egy sötét szobában lettünk volna. Kettesben...- Nyugodj meg, mindjárt vége. - ismételtem magam.
Próbáltam megnyugtató hangon mondani ezt, és úgy sikerült, mert Sky lazított egy kicsit a szorításán. Egyszerre piros fények jelentek meg az égbolton.- Mi ez? - kérdezte Sky ijedten.
- Jelzőfénynek tűnik.
Amint kimondtam ezeket a szavakat, visszajött mindenhol az áram, és újra látszott a nap. Sky kérdőn nézett rám, és lassan elengedte az ingujjam.- Ne haragudj.
- Nem haragszom. - mosolyogtam.
- Én... - dadogta - Azt hiszem...
- Elkísérlek az ajtótokig. - jelentettem ki.
Sky kivörösödött arccal nézett rám, majd bólintott. Az ajtajánál kivettem a szatyrot, és óvatosan a kezébe adtam, nehogy összerogyjon a súlytól, de minden igyekezetem ellenére nehezén tartotta meg.- Köszönök szépen mindent..! - mondta szégyenlősen.
Lehet, hogy rosszul láttam, de mintha megakart volna ölelni. Megindult a a felsőteste felém, majd gyorsan pislogott néhányat, mintha ,,észbe kapott volna", aztán gyorsan megfordult, és letette a könyveket az ajtó melletti polcra. Rámosolyogtam, majd elindultam hazafelé. Az úttesten egy pillanatra hátrafordultam, és láttam, hogy Sky még mindig figyelt. Ismét rámosolyogtam, majd intettem neki, mire visszamosolygott, utána becsukta az ajtaját.
Először láttam mosolyogni. Gyönyörű a mosolya. Otthon mindenki az áramszünetről és a hirtelen sötétről beszélt nyugtalanul. Kivéve én. Nem bírtam letörölni azt a vigyort az arcomról, így aludtam el. Azon az estén, egy ideje először, dobogó szívvel vártam a holnapot.
